Okosodj játszva!

"A gyermek a legtökéletesebb teremtmény, mert egyedül ő tudja megalkotni saját egyéniségét. A gyermek lelke lágy viaszhoz vagy fehér papírhoz hasonló, ahová magának a gyermeknek kell belevésni a képzeteket." (Maria Montessori)

images.jpg


          Üdvözöllek  Kedves  Vendég!


Üdvözlöm minden Kedves vendégemet, aki ellátogat honlapomra! Honlapom azt az elnevézst kapta, hogy ,,Okosodj játszva!'' Az oldalat azoknak a szülőknek ajánlom, akik szeretnék megkönnyíteni, valamint segíteni gyermekeik tanulását.

Pedagógusként fontosnak tartom, hogy a gyermekek ismeretik nagy részét játszva sajátítsák el. Főleg ezért készült ez az oldal, ahol az ovisok és kisiskolások kedvükre válogathatnak a különböző gyakorló és fejlesztő feladatok közül. Ezen kívül számos versikét és mondókát is megosztok Önökkel.

Véleményem szerint fontos, hogy a gyermek a tanulás alapjait játékos módszerekkel sajátítsa el. Hiszen a gyermek számára a legfontosabb kifejezőeszköz a játék. A játék, mely lehetővé teszi, hogy a gyermek azon a nyelven fejezze magát, melyet a legjobban ismer.



      2066241n0fwbxsxzp.png



         Köszönöm, hogy ellátogattál a

honlapomra és nagyon sok szeretettel

                         várlak vissza!!!       


                 1493077ht26l9x9i8.gif





 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 1
Heti: 4
Havi: 16
Össz.: 4 496

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutatkozás
Okosodj játszva! - © 2008 - 2024 - okosodjjatszva.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »